Tiszaparti Római Katolikus

Általános Iskola és Gimnázium

Get Adobe Flash player

Látogatóink

Ma 40

Tegnap 215

A héten 1140

A hónapban 3410

Összesen 403817

16 vendég és 0 tag van jelen

 

 

 
 

 

 

 

Neumann János halálának 55. évfordulójára emlékezve szerveztük matematika, informatika területén a többfordulós osztályok közötti versenyt, amivel a tanulók figyelmét ezekre a tárgyakra igyekeztünk irányítani.

Az osztályok közötti verseny február 28-án 14 órai kezdéssel került megrendezésre az Aulában, 6 fős csapatokkal.

A csapatokon kívül vendégek is voltak a közeli iskolákból, diákok és tanárok egyaránt.

Az osztályok közötti versenyhez elő-feladatot hirdettünk két hónappal ezelőtt. Előzetes feladatként matematikusokról, informatikusokról lehetett készíteni PP bemutatót, valamint a számítógép fejlődését bemutató kiállításhoz lehetett eszközöket hozni. Ezekben a 10.b és a 11.b jeleskedett.

A verseny napja picit más volt mint a többi ugyanis a portával szemközt szokatlan eszközöket lehetett látni a kora reggeli óráktól kezdve, s az órák is megrövidültek 5 perccel, a szünetekben pedig a matematikusokról, informatikusokról készült bemutatókat vetítettük az Aulában.

Ezt követte az élő vetélkedő. Minden csapatot Bencsik Mária tanárnő által készített házi sütemény várt az asztaloknál. Az osztályokat egy-egy hat fős csapat képviselte a helyszínen, akik hatféle feladatban vettek részt, melyek a következők voltak:

  • Logikai kérdéssor,
  • Origami hajtogatás,
  • Képkirakás-felismerés,
  • Gyufarejtvény,
  • Keresztrejtvény valamint
  • Rubic kocka kirakóverseny . Közülük 6 diáknak sikerült 2 percen belül végezni eme utóbbi feladattal, s a győztes a Gépipariból érkező Sajó Csanád lett, de pillanatokon belül Bagi Laci és Tóth Tibi is követte a 11.b-ből.

A jutalom sem maradt el, csokoládék az energiapótlásra, emléklapok és szorgalmi ötösök.

A diákok nagy lelkesedéssel vettek részt ezen a délutáni összejövetelen. Jól érezték magukat és szívesen vennének részt máskor is hasonló megmozduláson - mondták a végén.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a segítőknek, támogatóknak: Igazgató Asszonynak és a technikai dolgozóknak.

 

Matematika, informatika munkaközösség

 

A pontok összesítése után a következő eredmény született:

 

Prezen-táció

Okt. pr. előadás

Kiállított tárgy, Rubik kocka

Feladat-lap

Feladat válasz

Origami

Kép ki-rakás

Gyufás feladat

Kereszt-rejtvény

Összesen

Sorrend előzetes felada-tokkal

Pontszám előzetes feladatok nélkül

Sorrend előzetes feladatok nélkül

 

3 pont/db

5 pont

5 pont

2 p/f (26)

2 p/f

15 p

10+5 p

3 p/f (15)

10

 

 

 

 

11. B

24

20

10

18

2

14

15

15

10

128

I.

74

II.

10. B

24

5

25

16

2

8

15

15

7

117

II.

63

VII.

12. D

15

 

10

22

2

12

15

15

10

101

III.

76

II.

9. A

36

 

5

12

0

15

10

12

6

96

IV.

55

VIII.

9. B

21

5

 

16

2

15

15

12

7

93

V

67

VI.

11. D

12

 

 

22

2

15

15

15

7

88

VI.

76

I.

10. C

24

 

5

10

0

12

15

12

3

81

VII.

52

X.

11. C

9

 

 

18

0

14

15

15

7

78

VIII.

69

IV.

12. B

0

 

5

20

0

15

15

15

5

75

IX.

70

III.

10. A

15

 

5

8

0

9

15

15

7

74

X.

54

IX.

9. C

24

 

 

10

2

12

10

9

5

72

XI.

48

XI.

12. C

3

 

 

16

0

14

15

15

8

71

XII.

68

V.

13. C

3

 

 

14

2

13

15

15

8

70

XIII.

67

VI.

 

210

30

65

202

14

168

185

180

90

1144

 

839

 

 

Csengetési rend

       1. óra              7.50 - 8.35

       2. óra              8.45 - 9.30

       3. óra            9.40 - 10.25

       4. óra          10.35 - 11.20

         Ebédszünet  20 perc

       5. óra          11.40 - 12.25

         Ebédszünet  15 perc

       6. óra          12.40 - 13.25

       7. óra          13.35 - 14.20

       8. óra          14.30 - 15.15

 

 

 
 

 

 

Copyright © Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2014. Minden jog fenntartva.