Pomázi Kálmán, 10.G osztályos tanuló 2023 októberében az MCC Középiskolás Programjának tagjaként a First Global Challenge nevű nemzetközi robotika világbajnokságon vett részt a Magyarországot képviselő 4 fős csapat tagjaként, ahol csapatával világbajnoki ezüstérmet szerzett.
A First Global Challenge nevű verseny több területet is felölel, így a diákoknak egyszerre kell tanulniuk és fejleszteniük magukat a természettudományok, a technológia, a tervezés, a programozás és a kommunikáció területén. Az FGC küldetése, hogy vezetőszerepre és innovációra ösztönözze a fiatalokat nemzetközi környezetben, a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai oktatáson – más néven STEM-en – keresztül. A résztvevő diákoknak közösen kell kezelniük a világ legsürgetőbb kihívásait különböző szimulációk segítségével az általuk megépített robottal. A tanulóknak ezen felül hatékonyan kell együttműködniük más nemzetek diákjaival, legyőzve a nyelvi és kulturális akadályokat is a közös cél érdekében.
Kálmán Zsófia 10.G osztályos tanuló2023. október 12-15. között részt vett az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny országos és Kárpát-medencei döntőjén, ahol gimnáziumi kategóriában elnyerte a rendező város, Sátoraljaújhely által alapított „Széphalom” emlékplakettet és a Tokaj-Hegyalja Egyetem Különdíját is.
A verseny célja anyanyelvünk ápolása, az iránta való szeretet kibontakoztatása, a nyelvhasználat és beszédkultúra fejlesztése.