Tiszaparti Római Katolikus

Általános Iskola és Gimnázium

Get Adobe Flash player

Látogatóink

Ma 66

Tegnap 214

A héten 727

A hónapban 5850

Összesen 400026

26 vendég és 0 tag van jelen

 

 

 
 

 

 

Kedves Érdeklődő Tanulók!

Tisztelt Szülők!

  

Nyílt tanítási napotszervezünk 2023. november 23-án (csütörtökön), 08.00 órától várjuk az érdeklődőket.

A nyílt napon 08.00 órától általános tájékoztatást adunk az iskolával, a képzési irányokkal, a felvétellel és a hitéleti neveléssel kapcsolatban, illetve ekkor van lehetőség óralátogatásra, az intézmény bejárására is az iskola által meghatározott keretek között (szervezett csoportokban történő óralátogatás, melynek során a négy és nyolc évfolyamos képzési irányoknak megfelelő tantárgyi órákra lehet betekintést nyerni).

 

 

Szeretnénk kérni, hogy az általános iskolájukban jelezzék részvételi szándékukat, hogy továbbíthassák felénk az előzetes regisztrációjukat.

 

Pályaválasztási szülői értekezletet, ahol az iskola egészéről adunk részletesebb tájékoztatást ugyancsak ezen a napon, 

2023.november 23-án délután 16.30-tól tartunk.

 

Szeretettel várjuk a 8. és a 4. osztályos tanulókat és szüleiket is!

Csengetési rend

       1. óra              7.50 - 8.35

       2. óra              8.45 - 9.30

       3. óra            9.40 - 10.25

       4. óra          10.35 - 11.20

         Ebédszünet  20 perc

       5. óra          11.40 - 12.25

         Ebédszünet  15 perc

       6. óra          12.40 - 13.25

       7. óra          13.35 - 14.20

       8. óra          14.30 - 15.15

 

 

 
 

 

 

Copyright © Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2014. Minden jog fenntartva.