Tiszaparti Római Katolikus

Általános Iskola és Gimnázium

Get Adobe Flash player

Látogatóink

Ma 64

Tegnap 169

A héten 937

A hónapban 2921

Összesen 409467

16 vendég és 0 tag van jelen

 

 

 
 

 

 

A 12. évfolyam ballagása

Végzős diákjaink ballagási ünnepségére 2021. június 21-én került sor. Horváth Ábel Olivér 12.g osztályos tanuló szavalatát követően az évfolyam képviselői ünnepélyesen átadták iskolánk zászlaját a 11. évfolyamnak. Ezután Balog Zsolt igazgató úr búcsúztatta el a diákokat és családjaikat. A ballagtató diákok nevében Pethő Kinga 11.g osztályos tanuló, a ballagó diákok nevében pedig Nagy Janka 12.a és Pápai Dávid 12.b osztályos tanulók beszédét hallgathattuk meg. Az iskolavezetés emléklappal köszönte meg a Szülői Munkaközösség tagjainak többéves munkáját, majd a kiemelkedő tanulmányi-, sporteredményeket, illetve közösségi munkát végző ballagó diákokat köszöntötte. Hagyományainkhoz híven, színes léggömbök felengedésével búcsúztak a végzős tanulók a Tiszapartitól, és az iskolavezetés a ballagó diákoktól. Az ünnepség lezárásaként Polcz Zoltán atya áldotta meg az egybegyűlteket.

Csengetési rend

       1. óra              7.50 - 8.35

       2. óra              8.45 - 9.30

       3. óra            9.40 - 10.25

       4. óra          10.35 - 11.20

         Ebédszünet  20 perc

       5. óra          11.40 - 12.25

         Ebédszünet  15 perc

       6. óra          12.40 - 13.25

       7. óra          13.35 - 14.20

       8. óra          14.30 - 15.15

 

 

 
 

 

 

Copyright © Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2014. Minden jog fenntartva.