Tiszaparti Római Katolikus

Általános Iskola és Gimnázium

Get Adobe Flash player

Látogatóink

Ma 67

Tegnap 137

A héten 865

A hónapban 5988

Összesen 400164

9 vendég és 0 tag van jelen

 

 

 
 

 

 

Négy „Este a székelyeknél”

2018.06.25-29.

KÓRUSTÁBOR KÉZDISZÁRAZPATAKON

 

Az idei nyár elején is volt szerencsénk kórustáborba menni Kézdiszárazpatakra. A Malom Panzió már másodjára adott nekünk szállást.

 

Június 25-én indultunk, a 9. b osztályból 4 tanuló ment segédkezni. Elsősorban gyerekmegőrzés volt a feladatunk. Mind a négyen 3-4 gyerkőcöt kaptunk különböző osztályokból. Én egy hetedikes csapatot vettem szárnyaim alá. Vigyáznunk kellett rájuk. Elkísérni őket vásárolni, figyelni, hogy ne kószáljanak el. Mivel az enyémek már nagyobbak, így nem kellett árgus szemekkel figyelni minden lépésüket.

Estefelé bementünk szobáikba, kikérdeztük őket, hogy telt a nap, mi tetszett a legjobban, mi volt a rossz benne.

A második fontos dolgunk az volt, hogy képeket és videókat kellett készítenünk. Fotóztuk az énekesek próbáit, fellépéseiket, és még a Ki mit tud? műsorát is megörökítettük. Készítettünk képeket még a buszon, városokban, emlékművek előtt. Fantasztikus csoportképek is születtek.

Szerintem nagyon jó volt ez a tábor, és élveztük a ránk kiszabott feladatokat. Remélem, nem ez volt az utolsó!

 

A korai indulás miattifáradtság ellenére nagyon vártuk, hogy lássuk Erdélyt, és megérkezhessünk a szállásra. Az utunkat megfeleztük, ugyanis megnéztük a Románia szívében fekvő Nagyszebent. Itt megtekintettük a város három főterét, és az evangélikus székesegyházat. A városnézés után a szállásra mentünk, Kézdiszárazpatakra, és nyugovóra tértünk.

Másnap ellátogattunk Gelencére, és a kórus énekelt a Szent Imre katolikus templomban. Ezután Kovásznára mentünk, és a főtéren álló kutat tekintettük meg, ami a "pokolsár" nevet kapta. Emellett megkóstolhattuk az ehhez kapcsolódó borvizet is. Kovászna után Zágonra buszoztunk, megnéztük Mikes Kelemen emlékhelyét. A nap utolsó állomása Csomakőrös volt. Este a kézdiszárazpataki templomban lépett fel a kórus az esti mise után.

Szerdán reggeli után indultunk, hogy megnézzük a Gyilkos-tavat és a Békás-szorost, a sok eső miatt sajnos keveset láttunk a tóból és a szorosból. Körülnéztünk azonban a szorosban található árusok között, aztán visszaindultunk a szállásra.

Csütörtökön ellátogattunk Sinaiara, és megtekintettük a Peles kastélyt. Sajnos végig esett az eső. Az időjárás ellenére nagyon jó volt a program, lélegzetelállító volt a kastély belülről és kívülről is. Este a szálláson egy kis házi "Ki mit tud?-"ot rendeztünk.

Pénteken a korai reggeli után elindultunk hazafelé. Ezt az utat is megfeleztük, mert Máriaradnán megálltunk, és megnéztük a Kegytemplomot és a hozzá tartozó múzeumot, majd a kórus énekelt a templomban. Nekem nagyon tetszett ez a tábor, és örülnék, ha jövőre is lenne.

Köszönjük Gabi néninek, Judit néninek, Anett néninek a szervezést!!!!

 

Az estéink kóruspróbával vagy gyöngyfűzéssel teltek. Az utolsó estére egy búcsúkoncertet szerveztünk, ahol megszólalt fuvola, gitár, sőt még ukulele is az énekek mellett. A végzős diákok, és a már végzett, visszajárók mind meghatódtak a házigazdáikkal együtt. Nagy élmény volt az egész kirándulás, kifejezetten örülök, hogy bár két éve érettségiztem a gimnáziumban, mégis részese lehettem a kórustábornak.

 

A kórustábor alatt több koncertet is adtak a táborozók. Többek között templomban, de a szálláson is. Templomi dalokat énekeltek, de énekeltek himnuszokat, a Mindenki című Oscar-díjas filmből a Bodzavirágot, és az Ismerős arcok Nélküled című számát.

A három templomi éneklésből egy a mise után zajlott. A mise közben énekelték a dalokat, majd a mise végeztével egy rövid koncertet adtak az ott lévő embereknek. A kis- és nagykórus tagjai külön-külön, és együtt is nagyon szépen énekeltek. A mise alatti dalok között volt két himnusz, amiket a nézők a kórussal együtt énekeltek. Ez nagyon megindító volt.

Itt adták elő a Bodzavirágot és a Nélküledet is. Ezek is nagyon nagy sikert arattak. Nekem az tetszett a legjobban, amikor az egyik kórustag, Pap Bernadett szólóban énekelt népdalt. Gyönyörű hangjával pár könnyet is kicsalt az emberek szeméből.

A szálláson tartott koncert után a kórustagok megmutatták egyesével vagy duettben, hogy mit tudnak. Itt nagy sikert aratott Balázs Kinga, aki a saját számát adta elő. Nekem ez az előadás tetszett a legjobban. Kinga előadását szintén megkönnyezték.

Szerintem nagyon jók voltak a koncertek, és mindenhol nagy-nagy sikert aratott a kórus.

 

(A beszámolókat és a fényképeket készítette: Dávid Kitti 10. b osztályos tanuló, Egyed Lilla, Kanyó Gvendolin, Mercz Hedvig, Pintér Csenge 9. B osztályos tanulók, Lakatos Petra és Márki Anita volt tiszapartisok.)

 

Képek

 

 

 

Videó

 

Csengetési rend

       1. óra              7.50 - 8.35

       2. óra              8.45 - 9.30

       3. óra            9.40 - 10.25

       4. óra          10.35 - 11.20

         Ebédszünet  20 perc

       5. óra          11.40 - 12.25

         Ebédszünet  15 perc

       6. óra          12.40 - 13.25

       7. óra          13.35 - 14.20

       8. óra          14.30 - 15.15

 

 

 
 

 

 

Copyright © Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2014. Minden jog fenntartva.