Tiszaparti Római Katolikus

Általános Iskola és Gimnázium

Get Adobe Flash player

Látogatóink

Ma 175

Tegnap 208

A héten 383

A hónapban 2653

Összesen 403060

21 vendég és 0 tag van jelen

 

 

 
 

 

 

BESZÁMOLÓ

HAT-17-03-2017-00084. SZ. PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

 

„Magyarság hegyen völgyön vízen át”

 

A szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 10.a osztálya és a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum 10. évfolyamos diákjai közösen megvalósították a fenti számú pályázatot 2018. március 21. és 2018. június 13. között.

A pályázaton elnyert összeg: 3 210 700 Ft.

A két utazás élményeit, tapasztalatait a résztvevők így látták:

 

 

1.    utazás: Gyimesi diákok Magyarországon

2018. április 4-8.

 

A gyimesi diákok április 4-én, szerdán érkeztek hozzánk. Nagyon későn érkeztek meg, így köszönteni nem tudtuk őket személyesen, de másnap reggel, csütörtökön megismerhettük egymást. Délelőtt a suliban ők szétnéztek, megtekintették az iskolánkat, a helyet, ahol a mindennapjainkat töltjük, később pedig pár segítő osztálytársunk és a tanáraink segítségével körbevezettük őket Szolnokon. Megmutattuk kedvenc helyeinket: a Szigligeti Színházat, a parkjainkat, a híres  Rózsakertünket a Béres-cseppel, majd a Művésztelepünket. Ezen a napon előadtuk közös műsorunkat is: együtt elszavaltunk egy Arany János-verset, mi jászkunsági néptáncokat adtunk elő, ők pedig hegedű- és gardon-kísérettel autentikus csángó néptáncokat mutattak be. A műsor végén együtt táncolt szolnoki és gyimesi fiatal az iskola tornatermében.

Délután közösen ellátogattunk a Reptárba, ami kifejezetten tetszett gyimesi barátainknak. Megnézhették régi vadászgépeinket, különböző helikoptereinket, ülhettek szimulátorba, mely olyan élménnyel gazdagít, mintha egy vadászgépben ülnénk. Este a szálláson megvacsoráztak, mi már ekkor nem csatlakoztunk, hisz másnap nekünk már iskola volt. De így is csodásan zárult az első együtt töltött nap.

A 3. napon lehetőségünk nyílt közösen ellátogatni Ópusztaszerre, ahol a Nemzeti Emlékparkot tekinthettük meg és múzeumpedagógiai órán vehettünk együtt részt. Megnéztük a Feszti Körképet, majd a skanzen többi részét önállóan tekinthettük meg.  Mindezek után Szegedre utaztunk el.  Itt körülnéztünk a városban, végigsétáltunk a rakparton egészen a Szegedi Dómig, ahova be is tekinthettünk. A programok után szabadon dönthettünk, mit csináljunk, így mi a pláza mellett döntöttünk. Itt el tudtunk menni, enni, és a gyimesi diákok tudtak kis ajándékokat venni.  18 óra körül hazaérkeztünk Szolnokra, megvacsoráztak a gyimesi diákok, majd este 19 körül együtt táncoltunk, megmutatták tánctudásuk és biliárdoztunk velük a szálláshelyükön, a Tulipán Szállóban. Nagyon jól telt ez a nap!

A 4. napon Pestre látogattunk el közösen. Busszal utaztunk, majd gyalog felmentünk a Budai várhoz és a Köztársasági Elnöki Palotához is. Ezután lesétáltunk a hegyről, és a hegy lábánál megláthattuk a 0. km követ, ahonnan számítjuk Magyarországon a kilométereket.  A Lánchídon átkelve bementünk a Magyar Tudományos Akadémiába egy Arany Jánosról szóló kiállítást megtekinteni. Itt elmesélték nekünk, hogyan is épült fel hazánk egyik leghíresebb Akadémiája, illetve szó volt Arany Jánosról is. Végezetül pedig elmentünk a Parlamentbe, melyet kívül-belül megtekinthettünk egy idegenvezető segítségével. Ezután vásárlás és szabadprogram következett, melynek nagy részét egy plázában töltöttük el.  Este elmentünk Szolnokon egy pizzériába, vacsora után pedig elmentünk a Tisza-partra beszélgetni és egy kicsit szórakozni. Így zárult a szombat esténk együtt.

Az 5. napon a gyimesi diákok reggel szentmisén vettek részt a Belvárosi Nagytemplomban, majd búcsút vettünk tőlük, és indultak haza, Gyimesfelsőlokra. Este későn értek haza. Nagyon emlékezetes öt napot töltöttünk el együtt! Nálunk, Szolnokon megismerhették, hogyan élünk mi, milyen az iskola, hogyan telnek a hétköznapjaink.

 

Képek az 1. utazásról:

 

 

 

2.    utazás: Szolnoki fiatalok Gyimesfelsőlokon

 

2018. június 6-10.

 

 

Az 1. napon reggel 5.45-kor az osztály és a kísérő tanárok izgatottan várták a busz, hogy minél előbb indulhassunk Gyimesfelsőlokra és újra találkozhassunk az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum tanáraival és diákjaival, akik áprilisban nálunk töltöttek 5 napot. Gyors bepakolás után el is indultunk. Egy rövid magyarországi megálló után megérkeztünk Nagyváradra, majd Kolozsvár felé vettük az irányt. Útközben megálltunk a Királyhágón, mely Erdély kapuja és ezután Marosvásárhelyen tettünk egy rövid pihenőt. Buszos városnézés keretében megnéztük a Rózsák terén álló szecessziós stílusú Kultúrpalotát. Ezután a híres Sóvidék felé folytattuk utunkat. Áthaladtunk Parajdon és Korondon, majd megálltuk Farkaslakán, ahol megemlékeztünk Tamási Áronról. Ezt követően Székelyudvarhely és Csíkszereda érintésével megérkeztünk a Gyimesi-szorosba, ahol a gyimesi csángók élnek. Összesen 800 km-t tettünk meg ezen a napon. Az időjárás nagyon változatos volt: napsütés és heves záporesők váltogatták egymást. 19.30-kor érkeztünk meg a szállásra, a Picnic panzióba. Itt már vártak minket a csángó fiatalok és a tanárnő, nagy örömmel üdvözöltük egymást. Gyors kipakolás után elfogyasztottuk a finom vacsorát, majd mindenki nyugovóra tért a hosszú utazás után.

 

A 2. napon reggel gyönyörű kilátásra ébredtünk, megtapasztaltuk a hideg gyimesi reggelt is. A környező hegyek párába burkolózva várták a napfelkeltét. Bőséges és finom reggelit kaptunk, tojásrántottát, házi vajat, sajtot, szalonnát, sonkát, lekvárt, paradicsomot, retket, uborkát. Hozzá finom erdei gyümölcsös teát ittunk. A hideg ebédcsomag felvétele után gyalog indultunk az iskolába, ahol Berszán Lajos atya, az iskola alapítója fogadott bennünket. Mesélt röviden az iskola történetéről, a diákokról, a hagyományokról és a csángók életétől. Majd a tornaterembe kísért bennünket, ahol rövid felkészülést követően előadtuk közös műsorunkat az iskola diákjainak. Először Arany János A világ című versét adtuk elő közösen, majd rövid néptánc bemutatót tartottunk, ezek után elénekeltük a Ha én rózsa volnék kezdetű dalt. A vendéglátó diákok különféle csángó néptáncokat adtak elő és a végén valamennyi diák együtt táncolt. A közös műsor után körbejártuk az iskola épületét, betekintettünk néhány osztályterembe. Az iskola látogatást követően a külhoni diákokkal közösen ellátogattunk a Boros skanzenbe, ahol különféle tájházakba nézhettünk be és megcsodálhattuk a környéken élő emberek használati tárgyait, bútorait, életkörülményeit. A tájház után következett a nap leginkább várt programja: utazás az ezeréves határhoz. Itt mindannyian átéreztük, hogy valaha itt húzódott Magyarország határa és milyen változások történtek azóta, az itt élő csángó magyarok hogyan próbálják megőrizni magyarságukat a nehéz körülmények ellenére is. Itt tekintettük meg a Rákóczi-várat és a 30. számú őrházat. Ezután felsétáltunk a Kontumáci kápolnához, megnéztük a kopjafákat. Útközben a vendéglátó diákok meséltek a környékről. Délután 17-kor értünk vissza a szállásra, ahol volt egy kis szabadidő. Ezután megvacsoráztunk. Vacsora után eljöttek hozzánk a csángó diákok és felejthetetlen közös estét töltöttünk együtt zenével, tánccal, mulatsággal. 2 fiú autentikus csángó zenét játszott gardonon és hegedűn, mi pedig megtanulhattunk néhány csángó tánclépést. Nagyszerű napunk volt!

 

 

A 3. napon reggeli után Csíkszeredára utaztunk a vendéglátó diákok egy részével együtt. A Mikó-várban megtekintettük az állandó kiállításokat a székelyek életéről, a csíkszeredai nyomda történetéről illetve magáról a várról. Érdekes kisfilmet mutattak be a várbeli életről, szokásokról. Még korabeli ruhákba is beöltözhettünk. Ezután szabadprogram következett a városban. Néhányan vásároltak, míg mások megkóstolták a Novák cukrászdában kapható finom süteményeket. Utána kimentünk Csíksomlyóra a ferences kegytemplomba a híres zarándokhelyre, mely a pünkösdi búcsú ismert helyszíne Közép-Európában. A templomból a borvíz forráshoz mentünk, ahol megkóstolhattuk a számunkra szokatlan, kissé szénsavas, és nagyon vas ízű, de egészséges gyógyvizet. Megnéztük a „Barátok feredőjét”, ami egy kis medence volt, tele szénsavas vízzel. Csíksomlyóról délután 3-kor értünk vissza Gyimesfelsőlokra az iskolához, ahonnan azonnal indultunk tovább Erzsike néni kalibájához a hegyoldalba. Itt betekintést ejthettünk a sajtkészítés rejtelmeibe és meg is kóstolhattuk a félkész terméket. Két helybéli kislány fánkot sütött nekünk és felhozták a kalibához. Gyorsan elfogyott a finomság. Közben jött egy kis vihar és mi mindannyian bemenekültünk a kalibába. Az eső elálltával hazafelé indultunk. Vacsora előtt lehetőséget kaptak a gyerekek, hogy elmenjenek a helyi kisboltba vásárolni. Vacsorára gulyáslevest, töltött káposztát és süteményt kaptunk. Ezután halk beszélgetéssel a közös helységekbe és a szobájukba vonultak a diákok. Élményekben dús napunk volt!

 

 

A 4. napon Gyergyószentmiklós felé vettük az irányt. Először áthaladtunk a Csiki-medencén, majd a Gyergyói-medence következett. Gyergyószentmiklóst elhagyva magas hegyek között folytattuk az utunkat, melyeket hatalmas fenyvesek borítottak. Először a Gyilkos-tóhoz mentünk. Az egyik felsőloki kislány elmesélte a tó történetét. Nagyon érdekesek és egyben félelmetesek a vízből kiálló farönkök. Pár perces szerpentin út következett és máris a „Pokol kapujában” találtuk magunkat: két szikla között, ahol csak 1 jármű fér el. A hegyről leérve kiszálltunk az autóbuszból és gyalog végigsétáltunk a Békás-szoroson. Lélegzetelállító látványt nyújtottak a hatalmas mészkősziklák az út két oldalán. Séta közben vásárlásra is volt lehetőség. Az árusoknál sokféle ajándéktárgyból lehetett választani, mindenki megvette az otthoniaknak szánt ajándékait. A Békás-szorosból Csíkszentdomokosra mentünk, ahol megtekintettük Márton Áron, egykori erdélyi püspök szülőházát. Nagyon részletes előadást hallottunk az életéről, a gyerekkoráról, a papi hivatásáról, a meghurcoltatásáról és az életkörülményeiről. Innen Csíkkarcfalvára mentünk, ahol egy erődtemplomot néztünk meg. Az erődtemplom egy különleges templom, mely várfallal van körülvéve védelem céljából és egy hegytetőre épült. Este 6-kor érkeztünk haza a szállásra, majd rövid pihenő után megvacsoráztunk: tyúkhúsleves és erdélyi flekken ettünk, desszertként fánkot kaptunk. Ez volt az utolsó esténk, így ez volt a mi búcsúesténk a vendéglátó diákoktól.

 

 

Az utolsó naponreggeli után elbúcsúztunk vendéglátóinktól, és elindultunk haza. Először Korondon álltunk meg, ahol elköltöttük a maradék pénzünket. Mindenki vett valami kis ajándékot az otthoniaknak: teát, áfonyalekvárt és más finomságokat. Ezután Kolozsváron álltunk meg, ahol megnéztük Mátyás király szülőházát, a Szent Mihály templomot és a Mátyás-lovasszobrot. Majd továbbutaztunk, és még egy rövid megállónk volt Magyarországon. Este 7-re fáradtan, de élményekkel gazdagon megérkeztünk!

 

Képek a 2. utazásról:

 

Csengetési rend

       1. óra              7.50 - 8.35

       2. óra              8.45 - 9.30

       3. óra            9.40 - 10.25

       4. óra          10.35 - 11.20

         Ebédszünet  20 perc

       5. óra          11.40 - 12.25

         Ebédszünet  15 perc

       6. óra          12.40 - 13.25

       7. óra          13.35 - 14.20

       8. óra          14.30 - 15.15

 

 

 
 

 

 

Copyright © Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2014. Minden jog fenntartva.