„Éneklő Magyarország”- kórusminősítés - 2013. október 19-20.
Ismét Egerben! Már augusztus végén az új kilencedikes tanulókkal együtt elkezdtük a felkészülést. A Bartakovics Béla Közösségi Házban megrendezett regionális kórustalálkozóra 18 kórus jelentkezett be minősítésre. A helyi, megyei felnőtt kórusokon kívül határon túli karok is bemutatkoztak a neves zsűri (prof. Szőnyi Erzsébet, Dr. Kis Katalin, Vadász Ágnes és Ember Csaba) előtt. A Kodály Zoltán Leánykarunk kb. 20 perces műsorában Kodály Zoltán, Bartók Béla, Balázs Árpád, Daróci Bárdos Tamás, Grancini és Karai József műveket énekelt.
A délutáni karnagyi klub vendége-előadója Szőnyi Erzsébet zeneszerző asszony sok személyes vonatkozású történetet mesélt Kodályról – „Így láttuk Kodályt” címmel.
Az esti eredményhirdetésen nagyon nagy örömmel fogadtuk a kimagasló minősítést – HANGVERSENYKÓRUS-, melyet az oklevélen kívül egyéb ajándékokkal is kiegészítettek a rendezők.
Másnap reggelire elfogyasztottuk a hatalmas mazsolás kalácsot, beénekeltünk, majd a veresegyházi Cantemus Kórussal együtt szolgáltunk a Servita templom délelőtti szent miséjén.