Színjátszókör, drámacsoportok az iskolánkban

 

            A színjátszásnak nagy hagyományai vannak az iskolánkban. A foglalkozások komplex ismeretanyagra, készség, képesség és személyiségfejlesztésre épülnek.

A sikerkritériumok elsősorban közösségi és csapatszinten jelentkezhetnek és nem egyéni eredményekben. Sikert jelent, ha a gyerekek a színjátszást, a játék örömét felfedezik és ebben a művészeti ágban tapasztalatokra tesznek szert, saját élményekkel gazdagodnak.

2009 tavaszán merült fel az igény egy iskolai színjátszó körre. A Szolnoki Szigligeti Színház meghirdette az Ádámok és Évák ünnepét, amelyre a város középiskolái jelentkezhettek. Madách Ember tragédiájának két színét kellett színpadra vinni.

           

A színkör az Ádámok és Évák ünnepe mellett gondot fordít a tehetséges tanulók fejlesztésére. Volt, aki színjátszás irányába tanult tovább és többen is indultak a Megavers produkcióban.

2013-ban a színkör vezetését Horváthné Papp Andrea drámapedagógus vette át, aki jelenleg is a művészeti vezetője a csoportoknak. Továbbra is fő cél az Ádámok és Évák ünnepe maradt, de előtérbe került az iskola életének, belső igényinek a kiszolgálása is. A színkör kiszélesedett és az általános iskolásokat is bevonta.

 

 

             

            Az iskolai életben is jelentőssé vált a színkör munkája. Az alsó tagozatosok Szent József napján, a Beharangozón bibliai bábjelenettel szolgáltunk a kicsik felé. A bábok sajátkészítésűek és a történetek igazodnak az iskola keresztény szellemiségéhez.

 

 Három színkör működik jelenleg az iskolánkban. Az alsó tagozaton 30 fővel, a felsőben és a gimnáziumban 25-25 tanulóval.

 

Tréningek, improvizációs gyakorlatok, kreatív gyerektánc színesíti a felkészüléseket: bábozás, iskolai szereplések, műsorok az óvodásoknak, versmondó versenyeken részvétel…stb

 

A felsős színkör ’Tiszaparti színkör’ néven jelentkezett a 26. Országos Weöres Sándor Színjátszó találkozóra, ahol Arany minősítést szerzett és tovább jutott a szegedi regionális találkozóra. A színkör a Só című mesével fellépett a Globe fesztiválon, az Agóra Zsibongó című rendezvényén, meghívást kapott a Damjanich János Múzeumtól és a Művészteleptől az Art-járó összművészeti fesztiválra.

 

A 2018/2019-es tanévtől a színjátszó szakkörökben lehetőség van művészeti alapiskolás bizonyítványt szerezni a Teátrum Alapfokú Művészeti Iskola kereti között.

 

A 2020/2021-es tanévünkben beindul a dráma tagozat a gimnáziumi képzésben.

 

 

Képgalériák

Ádámok és Évák ünnepe

 

Drámatagozat

 

Alsós színkör képei

 

Felsős színkör képei

 

Gimnazista színkör képei

 

Színkörös újság alsósoknak

1. szám

2. szám

3-4. szám

5. szám

6. szám

7. szám

8. szám

 

Színkörös újság felsősöknek

1. szám

2. szám

3-4. szám

5. szám

6. szám

7. szám

8. szám