Tiszaparti Római Katolikus

Általános Iskola és Gimnázium

Get Adobe Flash player

Látogatóink

Ma 108

Tegnap 182

A héten 1140

A hónapban 4457

Összesen 392869

28 vendég és 0 tag van jelen

 

 
 

 

 

Diáknap – október 21.

Az iskolai diákönkormányzat szervezésében került sor október 22-én a diáknap megrendezésére és az 5. és a 9. osztályos tanulók fecskeköszöntőjére. A műsor Pethő Kinga köszöntőjével majd diákpolgármesteri kampánybeszédével kezdődött.Aztán  a fecskék, akik láthatósági mellényben érkeztek, megkapták a kitűzőjüket és elkezdődött a vetélkedőjük. Először elméleti feladatokat oldottak meg, a gyakorlatban mutatták meg, hogy milyen rátermett tiszapartisok lesznek majd. A vetélkedő után elmondták az eskü szövegét végül a fecskék sütivel megvendégelték avatóikat.

Ezt követte a diáknap, ahol a felsősök játékos-tudományos feladatokat oldottak meg csapatokban, míg a 9-12. osztályosok érdekes előadásokat hallgathattak meg. Meghívott előadó volt Szlankó Zoltán hegymászó, Albert Krisztián csontpreparátor, Leskó Anna mozgásoktató, dr. Lente Gábor fizikai kémikus és Ujlaki Csaba csillagász.

Az 5. és 9. osztályok csapatépítő tréningen vettek részt.

A győztes csapatok édességet kaptak jutalmul.

A napot egy fergeteges koncerttel zártuk. Mindenki nagyon jól érezte magát!

Csengetési rend

       1. óra              7.50 - 8.35

       2. óra              8.45 - 9.30

       3. óra            9.40 - 10.25

       4. óra          10.35 - 11.20

         Ebédszünet  20 perc

       5. óra          11.40 - 12.25

         Ebédszünet  15 perc

       6. óra          12.40 - 13.25

       7. óra          13.35 - 14.20

       8. óra          14.30 - 15.15

 

 

 
 

 

 

Copyright © Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2014. Minden jog fenntartva.