Tiszaparti Római Katolikus

Általános Iskola és Gimnázium

Get Adobe Flash player

Látogatóink

Ma 6

Tegnap 172

A héten 347

A hónapban 1163

Összesen 429302

12 vendég és 0 tag van jelen

 

 

 
 

 

 

Határtalanul! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

HAT-18-01-1082

 

A 7.a és g osztály nyertes pályázatának megvalósítására 2019. április 13-16. között kerül sor. Tanulmányi kirándulásunk célja a diákjaink élményeken, személyes kapcsolatokon, barátságokon keresztül kapjanak ismereteket a  határainkon túl élő magyarok életéről, közös kultúránkról.

 

Az élményeken keresztül fejlődik személyiségük, mélyülnek kapcsolataik és hitéletük,  bővülnek  az ismereteik.

 

A szentek, boldogok, hősök nyomában a Felvidéken elnevezésű projektünk célja, hogy a hitéletünkhöz, történelmünkhöz és irodalmunkhoz kapcsolódó helyszíneket keressünk fel, miközben a vidék természeti kincseit, értékeit is megismerjük, összekötve az tanórákon tanultakkal.

 

A kirándulásunk első helyszíne Kassa, ahol megtekintjük Árpád- házi Szent Erzsébet, Boldog Salkaházi Sára, valamint a Rákócziak emlékhelyét,amelyet rövid városnézés követ.

 

Virágvasárnap Tornán szentmisén veszünk részt, majd megtekintjük a tornai várat és a jászói premontrei apátságot,ezzel hitéletünket erősítjük,  majd az ottani cseppkőbarlang csodáit nézzük meg.

 

A harmadik napon a betléri  Andrássy-kastélyba látogatunk, mely a magyar történelem egy szeletét mutatja, ezután túrázni fogunk a szádelői szurdokvölgybe.

Az utolsó programunk a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Alapiskola diákjaival való találkozás, ismerkedés, közösségteremtő programok segítségével. Ezen a napon délután Zólyomba is ellátogatunk, a Balassi család várát tekintjük meg hazafelé.

 

A program elmélyítése előkészítő órán történik, projektmunkák keretében egyéni- és csoportmódszerben gyűjtenek a diákok információkat az egyes helyszínekről. Ennek rendszerezését mindenki kirándulási naplóban fogja rögzíteni. A megszerzett ismereteket, élményeket záró foglalkozáson összegezzük. Tapasztalatainkat megosztjuk majd az alsóbb éves diákokkal is fényképes élménybeszámoló keretében.

 

Beszámoló, képek

Csengetési rend

       1. óra              7.50 - 8.35

       2. óra              8.45 - 9.30

       3. óra            9.40 - 10.25

       4. óra          10.35 - 11.20

         Ebédszünet  20 perc

       5. óra          11.40 - 12.25

         Ebédszünet  15 perc

       6. óra          12.40 - 13.25

       7. óra          13.35 - 14.20

       8. óra          14.30 - 15.15

 

 

 
 

 

 

Copyright © Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2014. Minden jog fenntartva.