Tiszaparti Római Katolikus

Általános Iskola és Gimnázium

Get Adobe Flash player

Látogatóink

Ma 62

Tegnap 215

A héten 1162

A hónapban 3432

Összesen 403839

10 vendég és 0 tag van jelen

 

 

 
 

 

 

Kórustábor Nagyenyeden

2012. július 11-én a reggeli órákban elindult a kórus Nagyenyedre. Út közben megálltunk Vajdahunyadon, ahol megnéztük a várat, majd továbbutaztunk. A több órás utazás után megérkeztünk a szállásra, ami a Bethlen Gábor kollégiumban volt. Meleg fogadtatásban volt részünk. Egy rövid próba után körülnéztünk a városban.

 

A második napon Torockóra utaztunk, ami Nagyenyedtől néhány km-re van. Ott megnéztük a várost, majd nekiveselkedtünk, hogy megmásszuk a Székelykőt, ami több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel zárult. A fárasztó túra után visszatértünk a szállásra, és a napot rövid próbával zártuk.

 

A harmadik nap is kirándulással telt, jártunk Fehéregyházán, Ispánkúton, és Segesváron. Vittünk koszorúkat az emlékhelyekre, énekeltünk is néhány helyi lakos nagy örömére! Hazatérve ismét próbáltunk, hiszen tudtuk, másnap fellépés vár ránk.

 

A negyedik nap különleges volt, hiszen erre a napra esett Gyulafehérvár meglátogatása, ahol a székesegyházban koncertet adtunk. A fellépés előtt megkoszorúztuk az emlékhelyeket, próbáltunk, és körülnéztünk a történelmi városközpontban. Találkoztunk a líceum igazgatójával is, akivel megbeszéltük, jó lenne hagyományt teremteni ebből, és összehozni a két iskolát valamilyen formában.

 

Másnap a nagyenyedi katolikus templomban énekeltünk a misén, majd hazaindultunk. A kórust nagyon jól összekovácsolta ez az 5 nap, nagyon jó hangulatban telt el , és bármikor szívesen emlékszünk vissza ezekre a napokra!

Nagy Valentina (9. B)

 

 

Csengetési rend

       1. óra              7.50 - 8.35

       2. óra              8.45 - 9.30

       3. óra            9.40 - 10.25

       4. óra          10.35 - 11.20

         Ebédszünet  20 perc

       5. óra          11.40 - 12.25

         Ebédszünet  15 perc

       6. óra          12.40 - 13.25

       7. óra          13.35 - 14.20

       8. óra          14.30 - 15.15

 

 

 
 

 

 

Copyright © Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2014. Minden jog fenntartva.